Egymás mellé ültették Obamát és Trumpot Jimmy Carter temetésén
Az egykori és az újra megválasztott elnök egymás mellett foglalt helyet, és láthatóan kellemes hangulatban társalogtak.
A transznemű személy korábban Obama gyakornoka volt.
Nyitókép: Wikipédia
A Reuters arról ír, hogy a demokrata Sarah McBride, aki korábban Barack Obama alatt gyakornokként dolgozott a Fehér Házban,
az első nyíltan transznemű személy lett, akit megválasztottak az amerikai képviselőházba.
A 34 éves McBride a megválasztása előtt adott interjújában inkább az általa prioritásként kezelt kérdésekre igyekezett összpontosítani, nem pedig jelöltségének történelemformáló jellegére.
„Amikor az ember első valamiben, meg kell próbálnia a lehető legjobbnak lenni”
− mondta.